A sínek mentén aranyló akácok
a lándzsás jegenyék is hadrendbe álltak
szerelmes szavakkal kirakósdit játszok
a sínek mentén aranyló akácok
amíg visz a vonat, megyek utánad

New York belvárosában nyolc fok van, köd, és már négy napja megállás nélkül esik az eső.
Egyáltalán, mi közöm van nekem a Monica-ügytől hangos New Yorkhoz, meg ahhoz, hogy a Huszonnegyedik és az Ötvenkettedik utca sarkán lakó nyugdíjas postás, a jó öreg Jimmy bácsi nem felejtette-e otthon ma reggel is az esernyőjét, miközben a kutyáját vitte sétálni a Central Parkba? Nem érdekel. Legfeljebb futó agyhártya-gyulladást kap az öreg, ha már egyszer nem vitt magával esernyőt, legalább fogott volna egy sárga taxit a következő sarkon vagy ment volna busszal...
Nem érdekel se New York, se Johannesburg, és igazából az sem, hogy Sopronban vagy a Kékes-tetőn ma reggel volt-e talaj menti fagy. Igaz, ez utóbbiakat, még ha érdekelnének sem jegyzi a CNN számítógépes meteorológiai szolgálata. A monitoron mindösszesen a new-york-i heti várható időjárás, a japán tőzsde aktuális részvényárfolyamai és mindenféle számítógépes szexklubok ajánlatai villognak.
Hanem azért nem semmi dolog ez az internet, gondolj csak bele, öregem! Tegyük fel, hogy van egy laptopod, egy olyan szétnyitható kis bizgentyű, ami alig nagyobb és vastagabb annál a félárú, képes mesekönyvnél, amivel az unokaöcsédet lepted meg a minap, és hozzá van egy mobiltelefonod, ami meg ugyebár miért ne lenne, hiszen minden bokorban akciósan és kamatmentes részletre terem ma már olyan, a kettőt összedugod egy vezetékkel, beülsz a kert végi, deszkából tákolt budira, kihúzod a szálkát a fenekedből, fél kezeddel a legyeket hessegeted, ha szorulásod van, hát az aranyeredre is koncentrálsz egy kicsikét, és kisebb-nagyobb dolgod végzése közben élő, egyenes adásban láthatod, hogy abban a másodpercben éppen mi történik a Marson.
No de ez mind semmi, édes öregem! Az amerikai tudósok a minap véghezvitték a teleportálást. Megjegyzem, az ötletet akár Benedek Elek is szabadalmaztathatta volna anno, az Árgyélus királyfival, amikor az a csodabocskorral a lábán azt mondja, hogy hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok... Papám, le a kalappal előttük, ezek szanaszét szedik az atomot, a részeit meg oda teleportálják, ahová csak akarják. Meglásd, kettőt sem kell aludni, és minden fürdőszobában a zuhany fülkéje mellett lesz egy üvegkabin, amibe csak belép az ember, a gép egy kicsit megsugározza, hadd hulljon ki a haja, nem számít, és teleportálja magát New Yorkba. Vagy ha olyan kedve van, hát a Marsra. És még a helyjegyért sem kell előre sorban állnia.
Az lesz ám csak az arany élet! A jó öreg Jimmy bácsi, a nyugdíjas new-york-i postás is szögre akaszthatja az esernyőjét, tönkremegy az összes sárga taxi, a PanAm és a vasúttársaság, Jimmy bácsi meg a kutyájával együtt teleportálhatja magát reggelenként a vízköves fürdőkádja mellől egyenest a Central Parkba!

Akácillat vinne haza esteledvén.
Nyárfa tövén a nagyszálú fűben alszom el.
Bodzabokor bújtat a záporos égtől.

Itt széles utcák futnak szerteszét. A kóbor
csillagok porából a pőre utcavázra
észrevétlenül várost formáz az idő
és reggelre kisimítja a hegyek ráncait.

Útszéli lapulevéllel takarózom
és halálomat a csillagszemű nőknek
édes ölébe képzelem.

(Megjelent a Herman Ottó Intézet vidékfejlesztőknek és környezetgazdáknak szóló, A Falu című folyóirata 2016. tavaszi - XXXI. évfolyam 1. - számában.)

                           ...csapatba verődve.
– Corvus frugilegus, a könyvek szerint
őshonos egész Eurázsiában,
s a tél elől megy rajokban le délre. –

Már havat mondtak reggelre a hírek,
csontkemény fagyokat talajszint felett.

A jegenyék állig felkopaszodva
állnak egyenes sorokban a sínek
mentén, a hosszú töltés oldalában,
corvus frugilegus lombozatukkal.

A hegyek sebzett, dércsípte ölébe
csattogva fut Tokajnál a szerelvény,
az acél hídon át a Tisza felett.

A lét is ennyi csak: őszi, ködlepte
utakon bús zarándoklat a szívig.

...vacogsz néhanap
a Büszkeséged-várból
és csillagokkal táncolsz
az Isten homlokán...

Van abban valami örök makacsság, valami csökönyös élni és megmaradni akarás, ahogy már 1055 óta templom áll a tihanyi hegyen, mintha őrizné a Balatont és alatta egy király, egy alapító király lassan ezeréves álmát. Nézem, amíg látszik a rohanó buszból a rohanó időben, a kőröshegyi völgyhíd tetején, és arra gondolok, hogy onnan, térben és időben is a túlpartról vajon milyennek tűnhet a völgyhíd kivagyisága.

Nem volt egészen egy perc, amíg átszaladt a busz az egészen egyszerű házak között, a helységnévtáblát is csak futtában láttam: Nikla. Itt élt és írt harminckét hosszú éven át, és itt is halt meg Berzsenyi Dániel. Azt hiszem, van valami szimbolikus és igen, talán valami reménytelenül végzetes is abban, hogy errefelé nincsen térerő, és még a busz sem áll meg itt a fővárosba menet.

Nézek ki a konferenciaterem ablakán, és arra gondolok, hogy szép lesz ez az ősz, szerelemmel tele. A diófák levelei már egészen rozsdásak az udvarokban, a diók ki-kikandikálnak a barnuló burkokból, és a szilvafák alatt darazsak dongnak a lehullott, édes gyümölcsök körül. A kerteken és udvarokon túl, a templom tornyán aranyszínű a kereszt, a napfény éppen ide tükröződik róla, a templom körüli parkban pedig hatalmas, színes levél-tenyerükkel integetnek a vadgesztenyefák. Szép, szerelmes ősz lesz ez, érzem. És utazni akarok, kéz a kézben, át az őszön és át az életen.

Szeretem a hozzád futó vasárnap reggeleket, amikor kint már szinte világos van, bár a Nap még nem tűnt fel a horizonton – valahogy úgy van ez, mint én veled: amikor nem látlak is, tudom, hogy vagy és érzem magamon a fényed –, és a busz lustán kifordul a buszpályaudvarról. Alszik még a város, álmosan nyújtózik a lassú időben, az utak mentén és a parkokban rozsdás platánok és gesztenyefák, az udvarokban a dió áll kopaszon, a fák törzsénél néhol bokáig ér már a sárga avar, egészen hozzád közeledve pedig, a büszke hegyek oldalában, a szőlőtőkéken levél már alig van, csak a dércsípte, édes fürtök várnak a kései szüretre. Szeretem a hozzád futó vasárnap reggeleket és szeretek megérkezni az otthonnyi ölelésbe.

A csillagok gyöngysora elszakadt,
szétfutott a roppant éjszakában.
Kavicsok isten bársony tenyerén,
gyémántok az égi út porában.