Isten szép arcát megérintettem.
Fényes homloka volt az öreg úrnak,
árkai messzi csillagokig nyúlnak,
és világűrnyi két szemébe zárva
ezer üstökös-szentjánosbogárka.

Az isten szép arcát megérintettem.
Napmeleget őrzök a tenyeremben.

utólag a nemvolt
ölelések lettek
mindig fájóbbak és
szemérmetlenebbek

Valami bánat ült a halott nyárfákra,
nyomaim mögöttem mind a hóba vesztek.
Bölcsebben hallgatnak a feltámadásról
az útszélen alvó, nagy, fehér keresztek.

Egy nem is túl nagy, nem is túl kicsike, amolyan egészen átlagos méretű, pirossal festett szív virított, vagy a házmester asszony szavaival élve: éktelenkedett szerdára virradóra a körút egyik bérházának két utcafrontra néző, földszinti ablaka között, az alig néhány hete újrafestett, galambszürke házfalon. Zsörtölődött is özvegy Kiss Áronné, hogy bezzeg az ő idejében nem lett volna bátorságuk hasonló csínytevésre a fiataloknak, és különben is, boldogult ura – aki a ház régi lakóinak pletykái szerint három évvel ezelőtt, egy másfélszobás, udvarra nyíló földszinti lakást és feleségét hátrahagyva, negyvenkét évi házasság után a szó szoros értelmében jobb létre szenderült – alaposan móresre tanította volna ezeket a suhancokat.

Morgolódva bár, de özvegy Kiss Áronné vízzel teli vödröt és súrolókefét vett a kezébe, és reggel fél nyolckor nekilátott eltávolítani a mintegy ötven centiméter átmérőjű szívet. Azaz csak eltávolította volna, mert láss csudát, nem tudni miféle különös festékkel pingálták azt oda a két ablak közé, a sikálástól csak még élénkebb színű lett, kora délutánra vérvörösben pompázott, sötétedésre pedig, mire özvegy Kiss Áronné hosszas és megfeszített harc után végleg letett arról, hogy megmásítsa a megmásíthatatlant, már egyenesen világított bele az éjszakába. A ház lakói mind a csodájára jártak, és hosszas találgatásba kezdtek, hogy kit is takarhatnak a szívben olvasható, titokzatos kezdőbetűk.
Csütörtök reggelre az utca minden egyes házának falán szív virított, és valakik hol kisebb, hol nagyobb, nyíllal átlőtt vagy csak szimpla, esetenként mindenféle rejtélyes monogramokkal ellátott szíveket véstek a közeli park vén fáinak törzsébe és a köztéri padokba is. A környék önkormányzati képviselője, aki egyébként civilben nyugdíjas órásmester, a testületi ülésen, napirend előtti felszólalásában adott hangot azon véleményének, hogy szigorúbban kellene büntetni az engedély nélküli falfirkák készítőit, és egyébként is hatékonyabban kellene fellépni az ilyen káros és a városképre nézve veszélyes cselekmények elkövetőivel szemben.

Az illetékes után kutatott péntek reggeli számának címlapján és kommentárjában a Megyei Hírlap. A cikkek között összeállítás volt olvasható a falfirkák, vagy ahogy nyugaton nevezik őket: a graffitik történetéről, s a helyi néprajzi múzeum kutatójával villáminterjút is készített a lap munkatársa a szív mint néprajzi motívum és ősi szimbólum mibenlétéről. Ekkorra már városszerte szívek díszítették a házak falait, a helyi járatú buszokat, a trolikat és a villamosokat, s bizonyos alantas szándékú egyének a Városalapító hatméteres szobrát sem kímélték, nem csupán szívet rajzoltak a bronzatya márvány talapzatára, de egy merész vállalkozó szív alakú, piros léggömböt kötött az Alapító kinyújtott jobb kezének csuklójára. A léggömböt még délelőtt, nem sokkal tizenegy után a helyszínre kivonult tűzoltók távolították el egy daruskocsi segítségével.

A járványként terjedő szívmizéria volt a témája a személyeskedésektől sem mentes, forró hangulatú, éjszakába nyúló önkormányzati képviselőtestületi ülésnek. Az ellenzék prominens képviselői a koalíciót és személyesen Dr. Váróczy Eugén polgármestert tették felelőssé a történtekért, egyes bekiabálók pedig egyenesen a város vezetőjének a lemondását követelték, mondván, hogy az nem képes úrrá lenni a rendkívüli helyzeten. A testület végül nyolcmillió forint rendkívüli támogatást szavazott meg a részben önkormányzati tulajdonú Városvédő és Parkfelügyelő Részvénytársaságnak a köztéri szívek mielőbbi eltávolítására.

Szombaton kora délutánra rendkívüli kormányülést hívtak össze, és készültségbe helyezték a hadsereget, ugyanis a hétvége országszerte szívinvázióval köszöntött be, és reggel szív alakú felhők piroslottak a kelő nap fényében szerte a horizonton. A parlament előtti téren az országgyűlés elnökének rendeletére félárbocra eresztették az országzászlót, mondván: az már mégsem járja, hogy az immár szívvel kivarrt nemzeti lobogó ország-világ szeme láttára csak úgy szabadon loboghasson.

Kamarássy Tibor pénzügyminiszter javaslatára tárcaközi ad-hoc válságbizottság alakult a probléma kezelésére. A pénzügyi tárca vezetője a televízió esti élő kerekasztal-beszélgetése során azon félelmének adott hangot, hogy a szív alakú hamutartók, léggömbök, kispárnák, csokoládék és bonbonok iránt megugrott kereslet az árszínvonal általános emelkedéséhez, az infláció megugrásához vezethet. Az adóhivatal elnöke ugyanakkor rendkívüli különadó kivetését javasolta a szív alakú fogyasztási cikkekre, mondván, hogy a megnövekedett vásárlási hajlandóság hatására akár még a költségvetés éves hiányát is behozhatja a szívadó.

A televízió adását többször megszakították, és félóránként rendkívüli hírösszeállítást sugároztak, a rádióban pedig negyed kettőkor időjárás- és szívállásjelentést olvastak fel. Az ország néhány észak-keleti megyéjében állítólag olyan járvány ütötte fel a fejét, amelynek tüneteként a heves szívdobogáson és a koncentrációképesség elvesztésén túl a testfelület különböző pontjain kialakuló, szív alakú kiütések jelentkeznek. A járvány létét az Országos Járványügyi Főigazgatóság illetékese egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A televízió vasárnap reggeli hírműsorában a meteorológiai szolgálat munkatársa bejelentette, hogy a három hétre szóló országos előrejelzések szerint hideg idő, éjszakai fagy már nem várható, és hogy nagy valószínűséggel immár végérvényesen és visszafordíthatatlanul kitavaszodott.

Egy vasárnap reggelre virradóra, minden előzetes bejelentés és beharangozás nélkül zöldbe borultak a fák a Szív utcában.

Egészen hirtelen, mondhatni meglepetésszerűen ment végbe a hársak e tavaszi színeváltozása, nem csoda, hogy az ember arra ébredt, vagyis hát – tekintettel arra, amilyen váratlanul és amilyen élénk színekbe történt az átmenet – a szó szoros értelmében ráébredt, hogy reggelre csak úgy fogta magát és kitavaszodott.

El is töprengett Szereti Olivér azon, hogy mennyire a fejük tetejére álltak mostanság az évszakok. Tél se volt már igazán jó néhány éve, az ősz a tavasszal, a tavasz meg az ősszel egybeért, és lassacskán a december is csak egy egészen kicsit volt hűvösebb a júliusnál. Nem csoda, hogy az ember már meg sem érzi, ha a kikelet közelít. Ezért történhetett így, egyik pillanatról a másikra az évszakváltás.

– No persze, globális felmelegedés, ózonlyuk, üvegház-hatás meg hasonlók... Akárcsak egy szeszélyes, szerelmes nő, olyan bolond a természet – dörmögte az orra alatt, csak úgy magamagának Szereti Olivér, aki az üvegház-hatásról egyébként viszonylagos pontossággal tudta is, hogy micsoda. A Napi Hírlap minapi számába írt cikket az egyetem egyik professzora arról, hogy a napsugarak nem a légkört, hanem a talajt melegítik elsődlegesen. A talajból visszaverődő hő melegíti a levegőt, ám a légkörben lévő szennyező anyagok, például a szénpor meg a mindenféle kacifántos nevű vegyületek úgy bezárják, úgy itt tartják a meleget, miként a paprikaültetvényeken a fóliasátrak.

Tisztában volt mindezzel Szereti Olivér, az üvegház-hatás kifejezést hallva mégis inkább asszociált azokra a házikó alakú, kék meg piros üvegből készült gyertyatartókra, amelyeket még karácsony előtt lehetett kapni a közeli parkban felállított bazársoron, mintsem a fóliasátrak jutottak volna eszébe.

Egyszóval egészen váratlanul, vasárnapra virradóra csak úgy kitavaszodott a Szív utcában, abban az utcában, ahol Szereti Olivér világéletében élni szeretett volna. Egészen pontosan azt a Szív utca és a Tavasz tér sarkán lévő, régi polgárházat nézte ki erre a célra magának már évek óta, amelynek embernyi magas emeleti ablakából több száz méteren át el lehetett látni a körúti kereszteződésnél található jelzőlámpákig. Igaz, késő tavasztól, amikorra már élénkzöld lombkoronát öltöttek magukra a hársfák, amelyeknek illata estéről estére úgy bódít, hogy abba a szív is belesajdul, már csak a lombok összefüggő zöld sátra felett láthatott el messzire az ember, a falevelek az emeleti lakás lakói elől elrejtették a közlekedőket, alig hallható zümmögéssé tompítva az amúgy forgalmas utca zaját.

A Szív utcában még egy parányi szökőkút is üzemelt, amit gondos kezek télire fóliával takartak le és bedeszkáztak, hogy szét ne fagyjon rajta a csodaszarvast ábrázoló faszobor. A szökőkút körötti padokon – amelyekbe haszontalan kezek girbe-gurba szíveket meg szeretlekjolikat véstek – szép időben rendszerint kismamák pihentek, a csobogó, valamilyen hóbortos ötlet folytán tényleg medencekékre festett medencében pedig a nyári melegben mindig akadt egy fagyira való aprópénz, amit a turisták szórtak oda, és amiért a srácoknak érdemes volt a tornacsukát lekapni a lábukról, és kihalászni a forintosokat.

Szereti Olivér továbbá abba a Szív utcába vágyott igazán, ahol csak nagyritkán esett az eső, akkor is leginkább éjszaka, csendesen. Olyankor esett, ha Szereti Olivérnek egy bús hangulatában éppen csavarogni támadt kedve, mert az esős, magányos éjszakákon néha még valamiféle különös boldogságot jelentett számára, amikor a szomorkás idő, az esőcseppek kopogása a kalapok karimáján tökéletes harmóniában állt mélabús lelkének finom, érzékeny rezonanciáival. Igaz, az utcák porát elverő, gyors záporok sem voltak Szereti Olivér kedve ellen valók, néha jólesett ugyanis bőrig áznia, ha utána máris kisütött a nap és a tócsák hamar felszáradtak, a fűnek és az útszéli bokroknak pedig olyan finom, nyári esőillatuk volt, amilyenre egyébként csak gyermekkora záporaiból emlékezett.

Mert a Szív utcában vasárnap reggelre kitavaszodott, és a járda menti virágágyásokban sárga és piros tulipán virított, így, április közepére szirmait bontogatta a nárcisz és a jácint, a fák hirtelen kizöldültek, a fehértörzsű nyírfákon az apró barkavirágzat mint ezernyi barna hernyó csüngött, a nyárfák sora pedig olyan hatást keltett ragacsos, furcsán fanyar illatú, sárga rügyeivel, mintha a régészek egy középkori katonasereg föld alól kiásott réz vagy éppen arany lándzsáit fényesítették volna újszerűre.

De lándzsa ide vagy oda, fegyverekről szó sem lehetett a környéken. Ebben az utcában ugyanis még lehetett közbiztonságról beszélni. Errefelé az elmúlt évek legsúlyosabb bűncselekményét egy némber követte el, azt beszélik, hogy ifjú szívek elrablásával. Kisebb csókok lopásáért pedig – még ha oly gyakorta és sorozatban történt is e galád cselekedet – soha senkit nem tartóztattak le a Szív utcában.

A Szív utca volt – már nevéből eredően is – a város szíve volt. Szereti Olivér pontosan tudta, és éppen ezért szeretett volna itt élni igazán, hogy a világ menetére is jelentős kihatással lévő, valóban lényeges és jelentőséggel bíró dolgok, úgymint az első szerelmek és a tavaszi csókok, mind-mind a városnak ezen felén születtek.

(A nyitókép forrása: kep-ter.blog.hu)

táncolj át velem virradatra
a borotvaélű időn

s én csukott tenyerembe rejtve
adom neked a végtelen
igazgyöngyeit

Átcsavargott szombat éjszakák után
ha kószálok a százéves, elhagyott
belvárosi parkokban, magam vagyok,
s zizzen felém a fák ezer titka, tán

a szívemből szakadnak sorra dalok,
amikor oszlik a hajnali pára,
s édes-fájó hegedűmuzsikára
kedvesem karolva én úgy akarok

táncolni az őszben, súgni szerelmet,
szótlanul bújni ölét – imatermet,
számolni ébredő, szálló madarat,

vadgesztenye-kincset ásni a rozsdás
avaron és csendben lopni hozsannás
csókokat az őszi platánok alatt.

Felállt a zöld asztal mellől, és zsebre dugott kézzel a nyitott ablakhoz ment.
– Egy óra múlva pirkad – gondolta. Kezeit összekulcsolta a tarkóján, nyújtózott egyet. Fájt a feje az asztalt rejtő, sűrű cigarettafüsttől, a hangos, italos társaságtól, de az is lehet, hogy a borból volt egy kicsit sok ma éjszakára. Éppen vesztésre állt.
Elveszett ember – mondják rá a rokonok. A családban ő hasonlít leginkább anyai nagyapjára, ő örökölte a Hajós rossz csavargóvérét. Nagybátyja is, ha éppen ő a téma egy nagyobb családi összejövetelen, legyint egyet, aztán az ágyékára mutat, és csak ennyit mond: – Az a bolond?! Mindig a feje után megy.
Már csak így űznek gúnyt belőle a barátok, ismerősök. Pedig tizenhárom éves kora óta nem tesz többet, csupán csak meglátja a szépet.
Élt. A maga bohém létének öntörvényű szabályai szerint (A család persze nem bohémnak, hanem züllöttnek titulálja). Éjszaka, vagy nappal – nála egyre megy. Ekkor is, akkor is csak nők után forgolódott.
– Na igen, a nők – sóhajtotta. – Az áldott nők meg az az átkozott kártya... Vagy éppen fordítva?! – Kibámult a városból most menekülő éjszakába.
Megdörzsölte a szemét, és visszaült az asztalhoz.
– Uraim, dupla, vagy semmi – mondta, és lassú, szertartásos mozdulattal lecsatolta bal kezéről az aranyórát. A Hajósé volt, ő örökölte. Letette középre. Húzott. Lassan pillantott rá a kezében lévő lapra. Az adu ász volt. Tehát dupla...
Odakint már pirkadt, az utca néptelen, csendes. Egyedül volt.
– Az este úgyis újra az átkozott zöld asztal mellett talál – mondta félhangosan. Elmosolyodott, aztán jóízűen felnevetett, ahogy eszébe jutottak a rokonok szavai: „Elveszett ember.”
A várnegyedbeli szűk kis utca felé fordította lépteit. – Hol van még az este? – kérdezte csak úgy magamagától. Addig is meglátogatja azt a szőke fiatalasszonyt, talán Erzsikének hívják, de ebben nem volt biztos a Hajós unokája, minden nap ott megy el az ablaka alatt, valami hatszáz éves slágert dúdolgatva. A sarki virágos pavilonnál – ahogy divatosan mondják: non-stop – kilenc szál vérvörös rózsát vett az éjszaka nyert pénzen. A többit – nem tudja, mennyit, nem számolta, de elég sok lehetett a nadrágzsebébe gyűrve – otthagyta a virágárus lánynál, egy álmos mosolyért cserében.
Hűvös volt. Felhajtotta a ballonkabát gallérját, kalapját a szemébe húzta. Messzire dobta a félig égett cigarettát. Elindult a Várnegyed felé.

Néha közelgő vihar űz – a sorsom.
Megbújok olyankor a jegenyék alatt.

Párnám puha avar: az őszről itt maradt,
és a csillagokkal betakarózom.

A város fölött megfeszült
az Isten-könnyes este
és nem támadt fel harmadnapra
a hidak szürke teste