Átcsavargott szombat éjszakák után
ha kószálok a százéves, elhagyott
belvárosi parkokban, magam vagyok,
s zizzen felém a fák ezer titka, tán
a szívemből szakadnak sorra dalok,
amikor oszlik a hajnali pára,
s édes-fájó hegedűmuzsikára
kedvesem karolva én úgy akarok
táncolni az őszben, súgni szerelmet,
szótlanul bújni ölét – imatermet,
számolni ébredő, szálló madarat,
vadgesztenye-kincset ásni a rozsdás
avaron és csendben lopni hozsannás
csókokat az őszi platánok alatt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.