Esteledik. S egy apró porta Mohács közelében.
Elhallgattak az ágyúk. Néhány messzi kiáltás
hallik még, s csak utolsó sóhajokat hoz a szél már.
Csapzott-sebzett úr kopog óvatosan be az ajtón.
Czettrich:
Czettrich volnék, őfelsége, Lajos kamarása.
Nem kérnék mást: ennivalót s szénát a lovamnak.
Asszony:
Jöjj, nagyuram! Ha pihennél, majd elbújtat a pincénk,
s némi kenyér akad itt még. Hidd el, jut neked ebből.
Hörgést s ágyúk dörgését hallottuk a síkról.
Czettrich:
Jöttek a balszárnyunkon a vérgőzős janicsárok,
s kardjaikat nem az isteni irgalom útja vezette.
Áttörték soraink, kaszaboltak, mint aratáskor
vágják sorra a kévét, hulltak a jó magyar ifjak.
Tíz- meg tízezer ember vére locsolta a földet!
Vártuk bár, de hiába: sereggel Zápolya nem jött...
Asszony:
És a király? Ő megmenekült-e a vérzivatarból?
Czettrich:
Láttam urunkat... Az Úr irgalmazzék neki most már!
Szinte gyerek volt... Véráztatta mocsárba veszett el,
megfulladt... A nehéz páncélzata húzta le testét.
Mind velehaltak a sárban... Az udvarmestere, Trepka,
és a kegyes jó püspök urak vele: Szalkai érsek,
váradi, pécsi, csanádi kegyelmes urak, s Tomorink is.
Mind a lovak s lovagok belevesztek a sűrü mocsárba.
Asszony:
Irgalmazzon az isten nékik s drága hazánknak!
Czettrich:
Drága hazátok... Persze! Sereggel Zápolya nem jött!
Mondják, tán szánt szándékkal nem akart ideérni...
Mondják, tán a király úr veszte a trónra segíti!
Szétszakadóban az ország, nincs meg a nemzeti egység,
nincs, amióta a hollós Mátyás bécsi halála
pártszakadást okozott a kegyes nagy főuri körben.
És a rebellis Dózsa... Ezért tart itt ez az ország!
Ellensége az ellenségemnek se barátom,
és három magyar ötfele húzna, pedig nagy a baj már!
Asszony:
Mátyás volt csak a jó úr... Térj nyugovóra minálunk!
Czettrich:
Nem tehetem, mert Mária úrnő várja Pozsonyban
híreit ütközetünknek, s rögvest indulok útnak.
Bölcsebb elmenekülni az átokverte hazából.
Asszony:
Elmenekülni? De itt van a földünk, sírja anyánknak.
Holnap meg kell adni a tisztességet a holtnak...
Elmenekülni? De ezreket akkor mondd, ki temetne?
Czettrich:
Szörnyü világ jön... Háromrészre szakadt ez az ország.
Asszony:
Szörnyü világ. De a búzát el kell vetni tavaszra.
Czettrich:
Nem nő búza a vérben, a felsebzett temetőkön!
Asszony:
Újra kihajthat az elhagyatott harctéren az élet.
Holnap még temetünk, aztán majd már a vetés jön.
Meglehet, itt a török megadóztatná, mit arattunk...
Mindegy, hogy ki adóztat. Most sem könnyü az élet.
Lesz, ami lesz, mert nincs hova menni. E föld a hazánk itt.
Néhány könnyű hexameteremet - egészen pontosan négy versemet - közölte 
Jó ez a chill, ez a csend, ez a kávéillatu reggel.
"Talán Krúdy lehet a tokaji aszú vagy a kései szüretelésű sárgamuskotály: egyszerre édes és szomorú, egyszerre komoly és andalító. És ma már Márait is tudom, mert idővel megtapasztaltam: ő leginkább a furmint vagy a szürkebarát. És menthetetlenül öregszem. És ahogy telik a makacs idő, néha már Szentkuthyt kóstolgatom. Nehéz, sűrű, de gazdag anyaggá érnek össze a mondatai: cabernet sauvignon ő, messze túl a merlot-n. És néha már érzem benne a fekete ribizli és a bogyós gyümölcsök ízeit. Olykor pedig már a cédrus és a dohány is felsejlik benne talán…"
A 