Három időmértékes versem, az Éjjeli tenger, a Krúdy és az Évmilliárdos is helyet kapott a DunapArt Magazin november közepén epub formátumban megjelent versantológiájában.

Megtisztelő, hogy az elektronikus kötetben többek között Baranyi Ferenc, Lackfi János és Zalán Tibor versei is olvashatók.

A kiadvány ezen a linken olvasható, illetve letölthető.

Itt a kilencszáz-háromszázkettő: ez a kódod.
     És ez alá besorolt már az adóhivatal.
Nem nézik, hogy a vers, amit írsz, az jó-e vagy ócska,
     csak hogy a kis honorért valld be az éves adót.
És kritikus, szigorú szemmel vizsgálnak a NAV-nál,
     számszakilag - nem is a műértő alakok.
Érdekel-é ott bárkit is az, hogy pontos a metrum?
     Számadatokra tekint ott csak a morc revizor.

Nyolcvanhat tele. Jöttek az ünnepek, és mi sorokban
álltunk s vártunk hosszan néhány déligyümölcsre -
így volt. Barna papírzacskóban a pult alol adták
még a banánt s a narancsot, pár szemet, egyszer az évben.
Ünnep volt ez! Mennyei illata volt a narancsnak,
s pörköltkávé-illatu, vajszinü gépi darálók
álltak a pénztár mellett... Ez volt akkor az advent:
barna papírzacskóban néhány déligyümölcs csak,
és a Közértben a sor. Tudtuk: közelít a karácsony.

Esteledik. S egy apró porta Mohács közelében.
Elhallgattak az ágyúk. Néhány messzi kiáltás
hallik még, s csak utolsó sóhajokat hoz a szél már.
Csapzott-sebzett úr kopog óvatosan be az ajtón.

Czettrich:
Czettrich volnék, őfelsége, Lajos kamarása.
Nem kérnék mást: ennivalót s szénát a lovamnak. 

Asszony:
Jöjj, nagyuram! Ha pihennél, majd elbújtat a pincénk,
s némi kenyér akad itt még. Hidd el, jut neked ebből.
Hörgést s ágyúk dörgését hallottuk a síkról.

Czettrich:
Jöttek a balszárnyunkon a vérgőzös janicsárok,
s kardjaikat nem az isteni irgalom útja vezette.
Áttörték soraink, kaszaboltak, mint aratáskor
vágják sorra a kévét, hulltak a jó magyar ifjak.
Tíz- meg tízezer ember vére locsolta a földet!
Vártuk bár, de hiába: sereggel Zápolya nem jött...

Asszony:
És a király? Ő megmenekült-e a vérzivatarból?

Czettrich:
Láttam urunkat... Az Úr irgalmazzék neki most már!
Szinte gyerek volt... Véráztatta mocsárba veszett el,
megfulladt... A nehéz páncélzata húzta le testét.
Mind vele haltak a sárban... Az udvarmestere, Trepka,
és a kegyes jó püspök urak vele: Szalkai érsek,
váradi, pécsi, csanádi kegyelmes urak, s Tomorink is.
Mind a lovak s lovagok belevesztek a sűrü mocsárba.

Asszony:
Irgalmazzon az isten nékik s drága hazánknak!

Czettrich:
Drága hazátok... Persze! Sereggel Zápolya nem jött!
Mondják, tán szánt szándékkal nem akart ideérni...
Mondják, tán a király úr veszte a trónra segíti!
Szétszakadóban az ország, nincs meg a nemzeti egység,
nincs, amióta a hollós Mátyás bécsi halála
pártszakadást okozott a kegyes nagy főuri körben.
És a rebellis Dózsa... Ezért tart itt ez az ország!
Ellensége az ellenségemnek se barátom,
és három magyar ötfele húzna, pedig nagy a baj már!

Asszony:
Mátyás volt csak a jó úr... Térj nyugovóra minálunk!

Czettrich:
Nem tehetem, mert Mária úrnő várja Pozsonyban
híreit ütközetünknek, s rögvest indulok útnak.
Bölcsebb elmenekülni az átokverte hazából.

Asszony:
Elmenekülni? De itt van a földünk, sírja anyánknak.
Holnap meg kell adni a tisztességet a holtnak...
Elmenekülni? De ezreket akkor mondd, ki temetne?

Czettrich:
Szörnyü világ jön... Három részre szakadt ez az ország. 

Asszony:
Szörnyü világ. De a búzát el kell vetni tavaszra. 

Czettrich:
Nem nő búza a vérben, a felsebzett temetőkön!

Asszony:
Újra kihajthat az elhagyatott harctéren az élet.
Holnap még temetünk, aztán majd már a vetés jön.
Meglehet, itt a török megadóztatná, mit arattunk...
Mindegy, hogy ki adóztat. Most sem könnyü az élet.
Lesz, ami lesz, mert nincs hova menni. E föld a hazánk itt.

Jó ez a chill, ez a csend, ez a kávéillatu reggel.
Kis bögrényi varázs, csupa forró életerővel,
s mint gumimackók szörpje s a gall csodafőzet: erőt ad.

Kell ez a csend, meg a kávé, s összerakom magam újra.

És aki jót akar, el ne feledje az isteni törvényt:
hagyj békén, mig az első kávém meg nem iszom ma…

Nézd csak a két csigaházat: két Fibonacci-alakzat,
mértani pontosságra faragta ki őket az isten.
Kár kapkodni, rohanni örökké… Éld meg e kertet!
S tán igazuk van: messzire juttat a bölcs csigatempó.

Krétai nimfa, Zeusz dajkája, a jó Ida asszony
sebzett ujjbegye vére szinezte pirosra a málnát.
Így hát édes cseppnyi görög mitológia csurran
szép és szomjas szádban az édes málna levével.

* * * * *

Szúrós málnabokor: tüskével védi a kincsét,
és könnyen sebet ejt, amikor rosszul közelíted.
Ám ha tudod, milyen óvatosan s merről közelítsd meg,
úgy feltárja magát, s édes kincsét neked adja.

Mint forgó búgócsiga lomhább perdületével,
oly bicegősen fordul a ferdült tengelye mentén
lassan a Föld, körtáncát járva a Héliosz isten
tágas, sziklás kiskertjében, a Nap közelében.

Newton tudta, hogy éppen e tengely ferdületétől,
éppen e szédült, részeg rondó szögfoka végett
így kerül egyensúlyba a nappal kétszer az éjjel.

S isten tudja, miért, de a nárcisz, a meggyfa virága
tudja: ma fordul az év, mert tudja a csillagok útját.

Nézd csak a kertet: a szél beborítja fehér takaróval,
fedve a tél maradékát meggyfavirágnyi lepellel.

Szép emlék a gyerekkorból a levendulaillat:
szappan a polcon az élrevasalt paplanhuzatok közt.