A Kalendárium versciklus három időmértékes versét (Március, Április, Május) közölte a Femme Harmone magazin a III. évfolyamának 1. számában. A versek ezen a linken letölthetőek.

A három vershez kapcsolódóan Sütő Zoltán írt egy rövid esszét Az elveszett paradicsom - Gondolatok Nagy Gábor Miklós költészetéről címmel a modernizáció és a hagyományok viszonyáról.

A Femme Harmone magazin legfrissebb száma ezen a linken olvasható.

Szép emlék a gyerekkorból a levendulaillat:
szappan a polcon az élrevasalt paplanhuzatok közt.

Négy időmértérkes versem - csupa hexameter és disztichon - kapott helyet a Képírás irodalmi és művészeti internetes folyóirat legfrissebb, 2023. szeptember-októberi számában.

A négy megjelent vers a következő:
Verset kellene írni…
Dzsesszmozdony
Epigramma a portóihoz
Tornyok

A Képírás folyóirat legfrissebb száma ezen a linken elérhető.

Verset kellene írni a szépröl: a Földközi-tenger
kékegü strandjairól, meg a szélről, s Afroditéról.
Verset kellene írni a házak kék tetejéről,
Bernini szobrairól, és bennük a női tökélyről.
Írni a hajnali dombok öléről a nyárfasoron túl,
írni a dzsesszről, írni Monet-ról, s írni a borról,
írni a ködlő, kék hegyeken robogó vonatokról.
S írni az érzékekröl, ahogy tán' Krúdy tudott csak...

A Kalendárium-ciklus néhány farsangi hexameterével indul a Femme Harmone - A Női Reflexió magazin legfrissebb, 2022/4. száma.

Megtisztelő a megjelenés - és különösen megtisztelő a szerkesztő előszava: "Nagy Gábor Miklós költészete meglepetés. (...) rebellis alkat, lévén szembe megy a XX. században a formai kötöttségektől sikeresen megszabadult líra jelenlegi divatirányzataival. Ő csak azért sem szabadon versel, hanem lágy hullámverésű hexameterekbe burkolva áramoltatja a gyanútlan olvasó felé impresszióit. (...) Ezzel szemben talán még a kor legmozgalmárabb ízlésdiktátorai is tehetetlenek. Maximum bosszantja őket, mert hiszen még egy jólesőt sem fintoroghatnak, mivel a hexameterekbe öltöztetett tartalmon esztétikai fogást találni sem lehetséges."

A Femme Harmone magazin legfrissebb száma ide kattintva tölthető le (pdf).

Kék szinü, égnyi a vászon, az Isten ecsetje ha játszik –
      vagy csak nagy buborék, s játszik a képzeleted.

Ott az a felhő: mint mikor angyal tárja a szárnyát,
      vagy lebegő hegyeket látszik látni a szem,
s kékesszürke acélhabot úszni az északi széllel,
      túl a tetőkön, s túl fodros tengereken.
Hatszáz éves prófétáknak a szürke szakállát
      látod, vagy haragos, villámló Zeuszét...
S hátad a reggeli ég: repülők tíz körme ha marta,
      őrzi az elmúlt éj bűnvöröses nyomait.

Kék pipafüstkarikákat küldesz lassan az égnek,
      s érted a lényeget: impresszionista az Úr.

Úgy feketéllik, akár a cseresznye a májusi fákon,
     S szédit, akárcsak a hűs zápor a nyár elején.
Édes cseppjeiben kávé, méz és csokoládé,
     s mandula ízei és érlelt tengeri szél.
Érzed benne cukorrá konzerválva a napfényt.
     Mellé kék pipafüst - távoli partra repít,
kis kikötőbe, ahol kék csempézettek a házak,
     kockás abroszokon frissen sülve a hal,
fádó szól, s boldog-szomorú egyszerre a szíved.
     Messze a tengerpart. Távol a végtelen ég.

Végtelenített, nagy vonatút ez a dzsesszlemez. Éppen
Coltrane fújja a kéklő szaxofonon. Legalább száz
évvel ringat vissza az őszi időben a ritmus.
Dünnyög a bőgő, s közben a seprű játszik a cinnel,
míg zakatol, s míg csattog a váltók hosszu során át.
Dzsesszmozdony: kiereszti a gőzt egy kósza futammal.

Cirka kilencszáztízbe repít el, messze, a tenger-
parti hotelbe: szivarfüsttel boritott el az éjjel.
Halkan szól csak a dzsessz, mig a tenger a partra morajlik,
és a fövenyre teríti a reggel a csillagokat. Már
vár ez a mozdony, vinne tovább a hegyekbe. Fehér gőzt
fúj, s a kazán felfűtve. A dzsessz szól. Hosszu az út még.

Mondd, Miatyánk, ki a mennyekben: vajon ujjak a templom-
tornyok a tájban, a kéklő völgyek messzi ölében?
Ujjak, amik mind rád mutogatnak, téged okolnak,
tőled várják mind csak a választ arra, amit nem
tudhat az ember e furcsa világról? Égre mutatni
épültek meg a tornyok, s állnak a századokon túl?

Mondd, ember, vajon inkább isteni ujjak a tornyok?
Ujjak, amiknek a dolga figyelmeztetni a jóra,
égre meredve a délceg nyárfák hosszu során túl?
Tornyok, amiknek a dolga, hogy árnyékával a bűntől
intse az embert? Akkor e tornyok lelki iránytűk,
védővárai, masszív kőbástyái a hitnek?

Fent a toronyban fertályóránként a harang szól,
ritmust adva a létnek a kósza, időtlen időben,
hogy ne feledd: ismét rövidebb lett, s elfogy az élet.

Egyszerre örömteli és szomorú a verseimet látni a Néző ● Pont irodalmi és művészeti folyóirat 2022. decemberi, 111. számában. Örömteli, mert egyszerre nyolc időmértékes versem (Évmilliárdos; Virtuális epigramma; Hexameterek a bluesról; Két disztichon egy ködös délelőttre; Léleklángok; A porondmester vacsorája; Négy hexameter vasárnap estére; Két őszi disztichon) kapott helyet a lap hasábjain, és valahol nagyon szomorú is, mert úgy tűnik: a folyóiratnak - legalábbis egyelőre - sajnos ez az utolsó lapszáma...

Mindenesetre nagyon köszönöm Vitéz Ferenc főszerkesztőnek a figyelmét és az irántam való jóságát!

A Néző ● Pont folyóirat eddigi számai - 87 füzetben 111 lapszám 10 ezer 170 oldalnyi irodalmi és művészeti írása az elmúlt csaknem 17 évből - letölthetők a Magyar Elektronikus Könyvtár archívumából.