Mondd, Miatyánk, ki a mennyekben: vajon ujjak a templom-
tornyok a tájban, a kéklő völgyek messzi ölében?
Ujjak, amik mind rád mutogatnak, téged okolnak,
tőled várják mind csak a választ arra, amit nem
tudhat az ember e furcsa világról? Égre mutatni
épültek meg a tornyok, s állnak a századokon túl?
Mondd, ember, vajon inkább isteni ujjak a tornyok?
Ujjak, amiknek a dolga figyelmeztetni a jóra,
égre meredve a délceg nyárfák hosszu során túl?
Tornyok, amiknek a dolga, hogy árnyékával a bűntől
intse az embert? Akkor e tornyok lelki iránytűk,
védővárai, masszív kőbástyái a hitnek?
Fent a toronyban fertályóránként a harang szól,
ritmust adva a létnek a kósza, időtlen időben,
hogy ne feledd: ismét rövidebb lett, s elfogy az élet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.