Szeretem a hozzád futó vasárnap reggeleket, amikor kint már szinte világos van, bár a Nap még nem tűnt fel a horizonton – valahogy úgy van ez, mint én veled: amikor nem látlak is, tudom, hogy vagy és érzem magamon a fényed –, és a busz lustán kifordul a buszpályaudvarról. Alszik még a város, álmosan nyújtózik a lassú időben, az utak mentén és a parkokban rozsdás platánok és gesztenyefák, az udvarokban a dió áll kopaszon, a fák törzsénél néhol bokáig ér már a sárga avar, egészen hozzád közeledve pedig, a büszke hegyek oldalában, a szőlőtőkéken levél már alig van, csak a dércsípte, édes fürtök várnak a kései szüretre. Szeretem a hozzád futó vasárnap reggeleket és szeretek megérkezni az otthonnyi ölelésbe.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.