...mert egyenes vonalú pályán egyenletesen szá-
guldó tárgy csak a Föld s ha a pályáját figyeled kör
formának tűnik de csalóka a látszat a pálya
nyílegyenes s a tömegvonzás görbíti a téri-
dő szövetét meg a Nap rettentő nagy tömegétől
így csak a tér görbül meg ezért tűnik köralaknak
mindaz az út amit egy évnek nevezünk az időben

…ám az idő nem lassu folyó sodrása nem állan-
dó nem örök s még csak nem is egyértelmű a ritmus
függ attól hogy fent vagy lent vagy s hol vagy a térben
hogy hat rád épp ott a tömegvonzás vagy a fény se-
bességének a mekkora hányada éppen a tempód
az eseményhorizonton túl az idő csigalassú-
sággal vánszorog ólomlábain és ami ott csak
pár másodperc innen a Földről több miliárd év…

…mert felfogni nehéz ezt szűkös az emberi lépték
és hogy a bőrödön érzed a túl makacson rohanó i-
dő múlását és tudod azt hogy messze az ég csil-
lagködein túl vannak a rejtelmes nebulák még-
is ha Demokritosz és Newton már sejteni vélte
s Albert Einsteinnel meg az új kvantumfizikával
majdnem van már megfejtés a világegyetemre:

azt mondják nincs tér és nincs igazábol idő sem…

Óvatlan volt, míg a Napot festette az Isten.
Lándzsás nyárfákon túl folyt el a napszinü festék,
s lángol a Van Gogh-sárga a zöldön: repcevirágzás.

(1)
Nárciszok illata érzik, ahogy széthordja a szél. Már
     zöldül a vén erdő fent a hegyek taraján.
Élj tavaszul! Szállj szembe, kacagva dacolj a halállal!
     Öntöm a kölni vizét - adja az életerőt!

(2)
Bükkfán füstölt, főtt, kötözött sonkád szeleteld fel!
     Sonka levén főzd meg hozzá majd a tojást!
Csípjen a friss tormád, karikázz hozzá lilahagymát,
     s pálinkád, kenyered add annak, ki locsol!

(A Magyar Írószövetség, az Előretolt Helyőrség, a Könyvtárellátó, a Könyvkultúra Magazin és a Hajónapló közös locsolóvers-pályázatán bronzérmes költemények 2020 tavaszán.)

Nem több: másfélszer három méter csak az erkély,
pár lépésnyi szabadság - ennyit tűr a karantén.
Száraz cserszegi fűszeres és hozzá cigaretta,
négy kávé és pár Ady-vers, s egy Krúdy-novella -
séta helyett. Így telt el gyorsan a kedd meg a szombat.

Néztem, ahogy bordó levelet hajt lassan a rózsa,
s nőnek az új levelek, míg hálót sző a sarokba
egy nagypénteki pók-Krisztus, hátán a kereszttel,
hordja a sorsát. És az eső oly lassan eredt el,
lomhán koppantak csak a cseppek. Hámlik a korlát.
Furcsa időtlenség. A levél bújtatja a nyolc láb
krisztusi gazdáját: szorgos, dolgos kicsi pókot.

S közben száz Ady-versböl a Pénzt, a Halált meg a Csókot
olvasom újra. Teszem le a félig szítt cigarettát.

Torzó

Katedralis az éjszaka. Zsoltáros
imára térdel a porba a város.
Csillagkép-freskók nyugalmát a nyárfák
katonás, lándzsás sorai vigyázzák.

Egészen úgy mint a szépívű dombok
a hajlatukban ringó göndör lombot
az utakon túl égre tárják, telten...
Úgy alszol még és nyújtózol mellettem.

Őszi esőkben

Lándzsás nyárfán rezgő levelekként
összebújni az őszi esőkben
hagyni a szélnek: együtt hadd vigyen
szűk utcákon át és tág tereken

Kívüled ma minden lényegtelen

(Hajdú-bihari Napló, Vasárnap melléklet, 1998. október 3.)

Nézed, amint lassan széthullik a város. Az égbolt
ólomsúlya lenyom. Sárban taposol, mig a rozzant
utcákat járod. Rosszkedvvel bámulod itt a
hámló házfalakat, lövedékek ütötte sebekkel.

Nem csak a város hullik most darabokra körötted.

Alkoss és a szavak masszív tégláibol építs
várost, ércnél is maradandóbb verssoraiddal!

Írj új várost, tengeri széllel, kis kikötővel,
hol körben lebegő hegyek őrzik csendben az öblöt,
és fent Van Gogh kékje az égbolt nagy kupolája,
s ősszel furcsa rozéaranyos színt ölt fel az este!
(Épp olyan ez, mint nyáron, a hűtött bor poharadban:
nézed, nézed a vastag párán át a rozéfényt.)

Várost, hol kanyarognak a macskaköves, kicsi utcák,
és friss hallal, könnyü borokkal várnak a kockás
abroszos asztalaikkal a vendéglők, s a közelben
szól egy zongora hangja a kávéház teraszáról,
s kőszínházában vár esténként a katarzis.

Hogyha világrendek hullnak darabokra, te írjál
hát a narancsfavirágok alatt születő szerelemről,
és egy városról, hol a régi az élet: ez áll majd
kétezer év múltán is a mostoha, kósza időben!

Onnan üzen majd egy könyv sárgult lapjairól ránk.

Furcsa rozéaranyos színt öltött fel ma az este:
könnyü rozébor fénye telepszik a lusta folyóra,
s épp csak sejlik a Vár sziluettje az alkonyi ködben.

Merlot és a kadarka narancs-lazacos szine fénylik.

Épp olyan ez, mint nyáron, a hűtött bor poharamban:
nézem, nézem a vastag párán át a rozéfényt.