A XXII. Aquincumi Költőverseny közönségdíját nyerte el Írj új várost című, hexameter versformában írt, időmértékes versem a szombati döntőben, az Aquincumi Múzeumban.

Nem kevesebb, mint 105 verspályázat érkezett az idei, XXII. Aquincumi Költőversenyre – ebből az előzsűri értékelése alapján mindössze 26 klasszikus versformában írt költemény jutott be a szombati döntőbe. A döntős pályaművek között két versemet, a közönségdíjjal jutalmazott Írj új várost mellett a Tanácsok egy képviselőnek című, disztichon versformában írt, klasszikus epigrammámat is hallhatta a döntő közönsége.

Nézed, amint lassan széthullik a város. Az égbolt
ólomsúlya lenyom. Sárban taposol, mig a rozzant
utcákat járod. Rosszkedvvel bámulod itt a
hámló házfalakat, lövedékek ütötte sebekkel.

Nem csak a város hullik most darabokra körötted.

Alkoss és a szavak masszív tégláibol építs
várost, ércnél is maradandóbb verssoraiddal!

Írj új várost, tengeri széllel, kis kikötővel,
hol körben lebegő hegyek őrzik csendben az öblöt,
és fent Van Gogh kékje az égbolt nagy kupolája,
s ősszel furcsa rozéaranyos színt ölt fel az este!
(Épp olyan ez, mint nyáron, a hűtött bor poharadban:
nézed, nézed a vastag párán át a rozéfényt.)

Várost, hol kanyarognak a macskaköves, kicsi utcák,
és friss hallal, könnyü borokkal várnak a kockás
abroszos asztalaikkal a vendéglők, s a közelben
szól egy zongora hangja a kávéház teraszáról,
s kőszínházában vár esténként a katarzis.

Hogyha világrendek hullnak darabokra, te írjál
hát a narancsfavirágok alatt születő szerelemről,
és egy városról, hol a régi az élet: ez áll majd
kétezer év múltán is a mostoha, kósza időben!

Onnan üzen majd egy könyv sárgult lapjairól ránk.

Képviselő, ha hazugságból építed a várad,
   s könnyűek szavaid, túl sok a talmi beszéd,
nyerhetsz bár – de a mű nem lesz ércnél maradandóbb.
   Nem te leszel, kinek a Holnap szobrot emel.

Gyönyörű ajándékkal lepett meg Gulyás Imre költő-újságíró, régi debreceni kollégám: a Partium irodalmi, művészeti és közéleti folyóirat XXVIII. évfolyama 2019. tavaszi számának hasábjain Zephürosz sürgetése címmel versben válaszolt egy versemre és Hexametert dobol ujjával... című kötetemre. Ráadásul nem is akármilyen versben: tökéletesen pontos, szép magyar hexameterekben!

Imre egyébként nagy varázsló! Újságíróként is fantasztikus érzékenység és hihetetlenül mély emberség jellemezte az írásait, irodalmi értékű és igényességű riportjait pedig tanítani lehetne, kellene. (Apropó, tudja-e még valaki, hogy mi is az az igazi riport, amilyet csak Móricz Zsigmond, Illyés Gyula és igen, Gulyás Imre tudott írni?) A 2. magyar hadsereg 1943. januári doni katasztrófájáról írt eposza - több mint másfélezer gyönyörú, pontos hexameter! -, az Apáink a donnál pedig már a második kiadásánál jár...

Íme a vers, amire nagyon, de nagyon büszke vagyok: