...mert a halál nem lehet amolyan otromba volt-nincs bűvész-trükk csak, amiben végül eltüntetik és elcsalják az életet. A halál inkább valami nagyszerű szabadulós varázslat talán. Houdini-mesterfogás - s végül minden bilincséből kiszabadul a lélek.

Anyám emlékére írt, Gerezdjeire hullik szét... című kisprózám a Néző ● Pont folyóirat XII. évfolyamának 77. (2017. április-májusi) számában, és persze ide kattintva olvasható.

Az Új Nyugat Irodalmi Kör és a Nyugat Plusz folyóirat különdíjával díjazta a XX. Aquincumi Költőverseny zsűrije Megmarad állandónak a város című versemet április 8-án, szombaton az Aquincumi Múzeumban. Az idei megmérettetés az éppen 1900 éve császárrá koronázott Hadrianusra emlékezett, hívószava pedig Seneca egy mondata volt: Potest ex casa vir magnus exire - vagyis Kunyhóból is származhat nagy férfi.

Az Aquincumi Múzeum, a Magyar Írószövetség és a Pannon Művészeti Alapítvány közös szervezésében meghirdetett költőversenyen a döntőbe jutott, klasszikus versformában (alkaioszi, szapphói, anakreóni, aszklepiádészi, hexameter, disztichon, leoninus...) megírt verseket ezúttal is színművészek tolmácsolásában hallhatta a közönség.

A Megmarad állandónak a város című, disztichon versformában írt versem huszonhetedikként hangzott el, Papp János színművész előadásában - ide kattintva meghallgatható.

A szakértő zsűri végül - a tavalyi ezüst babérkoszorú és az Aquincumi Múzeum különdíja után - idén az Új Nyugat Irodalmi Kör és a Nyugat Plusz folyóirat különdíjával díjazta a művet.

Maga a vers ide kattintva olvasható.

Megmarad állandónak a város a lomha időben
   – nézd meg jól magad is Aquincum falait!
Látod, a város nem pusztán a kövek sokasága,
   s mostoha századok elnyűvik a gránitot is.

Nem köveket gyúr, formáz várossá az idő. Ez
   több annál, amit itt utcák és a terek
alkotnak, sokkal több házak szürke soránál:
   omlik a kő – s van, ami állja a századokat.

Nem csak a kő, a beton, meg a tégla, gerenda, az aszfalt,
   nem csak ezekből lesz várossá ez a tér.
Épül az élni tudásból s építő akaratból:
   mindig a megmaradó polgárság a habarcs.

És nem a hódítók emlékét őrzik a szobrok:
   őrzik azét, aki itt városokat felemelt.
Őrzik azét, aki nem pusztít, rombol, hanem épít
   színházat, tereket, művelt városokat.

Nem csak a márványból épült aranyos palotákból
   érkezik az, kinek itt szobrot emelhet a kor.
Nem csak a trónörökösből, nem csak a hercegi sarjból
   sarjadhat várost építő akarat,

s jobbító szándék – mi kiállja a lomha időt is.
   Múltak a századok és nem gazdag hadurak,
ámde a polgárok, költők, várost alapítók
   régvolt emlékét őrzik az utcanevek.

(A XX. Aquincumi Költőversenyen az Új Nyugat Irodalmi Kör és a Nyugat Plusz folyóirat különdíjával kitüntetett vers.)