Megmarad állandónak a város a lomha időben
– nézd meg jól magad is Aquincum falait!
Látod, a város nem pusztán a kövek sokasága,
s mostoha századok elnyűvik a gránitot is.
Nem köveket gyúr, formáz várossá az idő. Ez
több annál, amit itt utcák és a terek
alkotnak, sokkal több házak szürke soránál:
omlik a kő – s van, ami állja a századokat.
Nem csak a kő, a beton, meg a tégla, gerenda, az aszfalt,
nem csak ezekből lesz várossá ez a tér.
Épül az élni tudásból s építő akaratból:
mindig a megmaradó polgárság a habarcs.
És nem a hódítók emlékét őrzik a szobrok:
őrzik azét, aki itt városokat felemelt.
Őrzik azét, aki nem pusztít, rombol, hanem épít
színházat, tereket, művelt városokat.
Nem csak a márványból épült aranyos palotákból
érkezik az, kinek itt szobrot emelhet a kor.
Nem csak a trónörökösből, nem csak a hercegi sarjból
sarjadhat várost építő akarat,
s jobbító szándék – mi kiállja a lomha időt is.
Múltak a századok és nem gazdag hadurak,
ámde a polgárok, költők, várost alapítók
régvolt emlékét őrzik az utcanevek.
(A XX. Aquincumi Költőversenyen az Új Nyugat Irodalmi Kör és a Nyugat Plusz folyóirat különdíjával kitüntetett vers.)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.