Mert hétfő reggeleken mintha csak Hendrix Crosstown Traffic-jét hallaná az ember, az araszoló forgalom ellenére ez éppen ugyanaz a zakatoló lüktetés. Ez az a dugó, az autódudák türelmetlen feleselése, a metróból a felszínre rajzó tömeg – mint hangyák a zápor utáni napsütésben – a Nyugatinál vagy a Corvin negyednél, ez egy és ugyanaz, mint amit Hendrix a torzított gitárra lefordított.
És éppen ugyanaz a város hétfő reggeli ritmusa itt, Budapesten is, mint hétezer kilométerre nyugatra, a sosem alvó Broadway és a nyugati 50. utca sarkán, és olyan, mint Londonban, a szüntelenül nyüzsgő és zsúfolt Oxford Circus-nél, vagy Lisszabonban, az Avenida da Liberdade felől a Restauradoresen át a Rossio tér felé haladó csúcsforgalomban. Mintha csak egyazon komponista álmodta volna meg ezt az összetettségében és lüktetésében is olyan elképesztően harmonikus ritmusképletet, a város pergő ütemét, a hétfő reggeli forgalom közlekedési lámpák vezényelte szimfóniáját. Napos időben, áprilisi hétfő reggeleken még a zajló tömegben is otthonosan és otthon tudom érezni magam ebben a zsúfolt lüktetésben – a fülemben többnyire Hendrix zenéjével.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.