Egy február végi kedd délelőttön, úgy féltizenegy magasságában egy ufó szállt le Békásmegyeren. Nem volt nagy ufó, inkább amolyan kisebbfajta, egyszemélyes csészealj csupán. Zaj nélkül, puhán ért földet, miután megtett néhány kört két tízemeletes sorház között, üres parkolóhelyet keresve. Végül talált egy szabad helyet, óvatosan beállt, gondosan leállította az antigravitációs ionhajtóművet, és lekapcsolta a csészealj burkolatán körbefutó fényeket.

Kerülte a feltűnést, még emlékezett rá, hogy milyen felfordulást okozott a minap a Hattyú csillagképben, a Kepler-186f bolygón egy félresikerült landolása, ahol a történtek után minden bizonnyal még ötven év múlva is sokan a Bolygóközi Titkosszolgálatot sejtik majd a balul elsült mentőakció hátterében. Egyébként meg nyilván fogalma sem lehetett arról, hogy a Kepler-186f exobolygót még mifelénk is leginkább csak a Piszkéstetői Obszervatórium munkatársai hívják Kepler-186f-nek, vagy hogy a Hattyú csillagkép neve történetesen éppen Hattyú. Mert az ugye aligha valószínű, hogy néhányszáz fényévnyire tőlünk, klingoni fordításban valaha is olvashatták az ókori görög mondákat egy bizonyos Apollónról meg Zeuszról. Az meg aztán egészen bizonyos, hogy az univerzum egy más pontjáról nézve az a csillaghalmaz még véletlenül sem hattyúra hasonlít, sokkal inkább teknősbékára, kisteherautóra, esetleg betűtésztás paradicsomlevesre vagy valami egészen másra – de abba inkább most ne menjünk bele, hogy vajon egy ufónak lehet-e egyáltalán fogalma arról, hogy mi a csuda a teknősbéka, a kisteherautó, hogy a betűtésztás paradicsomlevest már ne is említsük. Mindenesetre világlátott ufóról lévén szó, anélkül, hogy bizonyosan tudnánk, ebédelt-e valaha betűtésztás paradicsomlevest a bolygóközi űrmenzán, azért a magunk részéről megelőlegezhetünk neki ennyi alapvető csillagpolgári ismeretet. Arról pedig végképp ne nyissunk vitát, meglehetősen messzire vinne ugyanis, hogy a Kepler-186f exobolygón vajon klingoni betűkből kirakva hogyan is nézhet ki a betűtészta a paradicsomlevesben, és hogy Békésszentandrás határában vajon melyik fóliasátorból szerzik be hozzá – amolyan könnyed testrablásnak álcázva – szombat éjszakánként a paradicsomot a háromfejű űrkonyhásnénik.

Csendesen és gondosan leparkolt tehát az ufó Békásmegyeren, egy hosszú, nyolc lépcsőházas tízemeletes tövében. Fémes burkolatán csillogott a februári napfény, a fölötte lévő faágakról ráhulló hó pedig gőzölögve párologott el. Meleg volt még az antigravitációs ionhajtómű a hosszú út után, és a burkolat is átmelegedhetett a térugráskor, meg persze a Föld légkörében ereszkedve. Mindenesetre az ezüstös csészealj nem keltett különösebb feltűnést a körülötte parkoló autók között ezen a február végi kedd délelőttön.

Persze nem is láthatták sokan a landolást: a környező házak lakói közül a legtöbben dolgoztak vagy iskolában voltak ilyenkor, a sorház nyugdíjas lakóinak figyelmét pedig leginkább a tegnap délutáni török sorozat kétezer-hatszáznegyvenvalahányadik epizódjának harmadik ismétlése kötötte le. Talán csak a nyugdíjas krampácsolómester, özvegy Üveghegyi Géza láthatta fél szemmel a landolást a nyolcadik emelet ötvenkettőből – ő ugyanis az erkélyen egy hokedlire rogyva próbált küzdeni a másnaposság ellen. A maga részéről a lehető legklasszikusabb módszert választotta ehhez. Néhány éve már amolyan életfilozófiaként vallotta ugyanis – és ehhez rendre és erősen tartotta is magát –, hogy a másnaposság ellen úgy tehet a legtöbbet az ember, ha nemes egyszerűséggel sosem józanodik ki. Így hát ha a nyugdíjas krampácsoló¬mester látott is valamit a landoló ufóból, egészen biztosan betudta azt az Unicum, a sör és a nagyfröccs együttes, tudatmódosító hatásának. Nem gondolta persze mindezt így végig, nem volt ugyanis abban az állapotában. Egyszerűen azt hitte, már ha egyáltalán hitt valamit, hogy csak a szeme káprázott.

A csészealj oldala halk szisszenéssel felnyílt, és kikászálódott belőle utasa. A kis szürkék közül való volt: nem egészen százhatvan centi magas, vékony testalkatú, pisze orrú, feltűnésekor fényes, ezüstszínű szabadidőruhát viselt, színes kövekkel kirakott, vastag övvel, különös ismertetőjele a feltűnően nagy, fekete szeme, hegyes álla és az apró, vékony szája. Valahogy így jellemezné őt a rendőrségi körözés, amelyről persze ezúttal szó sem lehetett, hiszen özvegy Üveghegyi Gézán kívül nem tűnt fel senkinek az ittléte. Géza bácsi pedig hiába is hívta volna a rendőröket, a különös látomást ők is betudták volna az elfogyasztott italok együttes hatásának.

Az űrhajó utasa – hogy továbbra se keltsen nagy feltűnést – a fejére szőke, konty alakú parókát erőltetett, hatalmas szemeit egy annál is hatalmasabb napszemüveggel takarta, bal karjára pedig egy piros kosarat akasztott. Kiköpött olyan volt, mint az idősödő lakótelepi dáma, aki a szürke susogósban a piacra menet nagyon, de nagyon fiatalosnak szeretne látszani. Cseppet sem tűnt tehát idegennek a lakótelepen, ahogy a vásárcsarnok felé irányította lépteit. Egy szolárium kirakatában meg is nézte a tükörképét. Elégedett volt az álcájával. Talán a szürke bőrére fért volna még rá némi alapozó, de megállapította magában, hogy az úti csomag összeállításakor összességében igen jó munkát végeztek a kollégái.

A piacon alig voltak ilyenkor, aki akart, már reggel bevásárolt, és ilyentájt éppen a tűzhely fölött állt a konyhában. Ideálisabb időpontot nem is választhatott volna a feltűnés nélküli vásárlásra. A csarnokban elidőzött a húsáruknál. Valószerűtlenül nagy napszemüvege mögül döbbenettel szemlélte a csirkefejeket és a csirkelábakat a pultban. Kiköpött olyanok, mint az a vérszomjas szaurida-népség az Alfa Centauriban, a borsónyi agyával – gondolta, majd eszébe jutott, hogy az Alfa Centaurihoz hasonlóan mostanság talán éppen ilyen csirkefejű és csirkelábú szauridák lennének a földi élet csúcsragadozói, ha úgy hatvanötmillió éve nem ér célba az a jól célzott, nagyobbacska űrkavics.

Két nyugdíjas asszony beszélgetése ütötte meg a fülét – pontosabban a füle helyét, még pontosabban azt a belső érzékszervét, valahol a homloklebenye felső harmadában, amely a telepatikus érzékelésért felelt. Gondosan fülelt, vagyis fül hiányában telepatált, és megint csak megdöbbent. Ijedten pislantott körbe, és megállapította magában, hogy a Tejútrendszer legveszélyesebbje lehet a magyar kisnyugdíjas. Míg a fél univerzum retteg ezektől a csirkelábú és csirkefejű szauridáktól az Alfa Centauriban, addig ezek a magyar kisnyugdíjas nénik nem egyszerűen megfőzik, hanem még könyörtelenül le is szopogatják a bőrt meg a húst ezekről a szaurida testrészekről. El is határozta, hogy ezt feltétlenül jelenteni fogja, és titkos javaslatot tesz arra, hogy mielőbb állítson fel egy kisnyugdíjas-légiót a Bolygóközi Antiszaurida Liga, mert csak így lehet végre egyszer és mindenkorra rendet rakni az Alfa Centauri környékén.

A halasnál is megállt egy percre, és megborzongott. Egyre kellemetlenebbül érezte magát, fogytán volt a biztonságérzete. A pisztrángok ezüstös, pikkelyes bőrét bámulta, és arra gondolt, hogy az kiköpött olyan, mint az övé. Nyelt egy nagyot, és önkéntelenül is behúzta a nyakát. Már-már a torkán érezte a halasember nagykését.

A szomszédos standnál végre megtalálta, amit keresett: burgonyát. Ezért, egészen pontosan két kiló krumpliért küldte őt ide ezen a február végi, napos szerda délelőttön a legtitkosabb küldetéssel a Bolygóközi Tudományos Nagytanács. Nemrégiben ugyanis a Kuiper-övben, a Neptunusz és a Plútó pályáján túl elfogtak egy különös, földi rádiójelet. A kódfejtőknek két hónapjukba került, mire megfejtették, hogy egy rövid, töredékes audiovizuális tartalom rejtjelezett adatcsomagját fogták el, amely arról tanúskodik, hogy egy humanoid az élettelen, vörös marsi talajban képes volt burgonyát termeszteni. Ezért küldték őt ide, titokban Békásmegyerre, hogy a vásárcsarnokban mintavételezzen bő két kilónyit a különleges gumóból, amely képes megélni a marsi talajban is, és amelyet így tanulmányozni tud majd a Bolygóközi Tudományos Nagytanács.

Szükségük is lesz rá, amikor terraformálni akarják az Alfa Centauri száraz, vörös és élettelen bolygóit. Persze csak miután a kisnyugdíjas humanoid asszonyságok légiói megsemmisítik a csirkefejű és csirkelábú szauridákat, és megfőzik őket húsleves gyanánt a vasárnapi bolygóközi térben.