Végtelenített, nagy vonatút ez a dzsesszlemez. Éppen
Coltrane fújja a kéklő szaxofonon. Legalább száz
évvel ringat vissza az őszi időben a ritmus.
Dünnyög a bőgő, s közben a seprű játszik a cinnel,
míg zakatol, s míg csattog a váltók hosszu során át.
Dzsesszmozdony: kiereszti a gőzt egy kósza futammal.
Cirka kilencszáztízbe repít el, messze, a tenger-
parti hotelbe: szivarfüsttel boritott el az éjjel.
Halkan szól csak a dzsessz, mig a tenger a partra morajlik,
és a fövenyre teríti a reggel a csillagokat. Már
vár ez a mozdony, vinne tovább a hegyekbe. Fehér gőzt
fúj, s a kazán felfűtve. A dzsessz szól. Hosszu az út még.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.