Nézd csak, amott: az volt a katedrális! Csak a csonka
kőromok emlékeznek a múltra, a régi habarcs már
elmállott a könyörtelenül hajtó, vad időben.
Széttört boltívek bordái merednek az égre,
gyík cikkan, gaz nő fel a zöld, mohalepte köveknél.
Dúló századokon porladnak szét e kövek, de
ott, hol az oltár volt, most mandulafácska virágzik.
Nézd csak, ez itt, ez a vers: sorain muzsikál a magyar nyelv!
Dallama, ritmusa ősi, de lüktet benne a metrum.
Nem sok nyelv van olyan, mi az ógörögön, latinon túl
tudná mértani pontossággal a hexametert is!
Vannak benne török, német s angol jövevények,
és a világon két ember se beszéli ezerből...
És ez a nyelv, mint télben a mandulafácska virágzik!
Írta Janus Pannónius egykor a verset e földön -
még latinul, de magyarként adta a dalnak a ritmust,
s később Berzsenyi, Kölcsey és Radnóti papírján
daktilusok táncoltak a büszkébb spondeuszokkal.
Változik itt ez a nyelv, de a mindig megmaradásban
támaszt nyújt az időmérték, tartást ad a vers, s a
hexameter mint télben a mandulafácska virágzik!
Készült a Janus Pannonius Költészeti Nagydíj Alapítvány pályázatára, 2021 tavaszán. Zene és ének: Vámos Fruzsina; videó: Fógel Orsolya.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.