Vannak az ordas idők, amikor jobb visszavonulni.
Rosszkedvből, meg az önként választott egyedüllét
és a közöny kormos, bontott tégláibol építsz
vastag kőfalakat.
Körülötted ködben a reggel,
míg átkelsz kétszer, mobilodba merülve a sűrű
városon át, a bezárkózás masszív limesén túl.
Ám odabent, fáradt szemhéjad alatt pihenő táj.
Szép ölüket tárják fel a kék, lebegő hegyek.
Álmos
páralepel bújtatja a búzavirág millió kis
szirmát:
itt csak az égbolt tört darabokra.
Az apró
égcserepek szétszórva hevernek a déli határban.
Lustán nyúlik a tó.
Szél sem lebbenti a nádat.
Vannak az ordas idők, amikor jobb bent a karantén.
(A XXIII. Aquincumi Költőverseny döntős költeménye)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.