Lassan harminc év. És úgy ment össze a város
közben, mint a pulóver, mit tisztára mosott egy
óvatlan kéz, rossz programmal a kósza időben.
Minden a régi helyén van. S mégis: semmi sem az már,
mint ami egykor volt. Elmúlt végképp a gyerekkor.
Ott van a játszótér: az a hinta a régi, a csúszda
sem lett közben más, de a tér paramétereit már
mintha csak összébb nyomták volna a mostoha évek.
És már épp csak bucka a domb, ami egykor a hegy volt,
onnan eresztettünk kék égre papírrepülőket.
Itt ez a park, tele mind a hatalmas gesztenyefákkal:
Sűrü, sötét, kusza erdeje volt ez a régi meséknek.
Akkor, régen mintha az Isten háta mögött lett
volna a kis temető, ma alig pár percnyi a séta
onnan, ahol felnőttem. A névsor a sírköveken nő:
dédszüleim, nagyapám, nagyanyám, s most már az anyám is.
Elmúlt már minden. Csakis ez köt még ide engem.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.