Részegesen kacarászó szél, Te bolond! Szeretőm vagy!
Fázós reggeleken Te ölelsz, társam, hideg orral
csókod ad arcomnak hajnalszínt, mint az egeknek.
Szédült lány! Kócossá borzold össze hajam két
hűvös, drága karoddal! Futsz, szoknyád lobogása,
lágy susogása bolondít. Futsz, futok én, utolérlek!
Furcsa fogócska a reggeli utcákon, tereken. Még
álmos, szűk kapualjakban rejtőzöl előlem,
lenn, a sötét átjárókban csalfán fütyörészel.
Szép mosolyod megnyitja az Ég kapuit: a Nap ébred...
Ketten az utcán: csak Te meg Én, táncolva, keringőt;
körbe forogva-pörögve, ölelve magunkhoz a reggelt...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.