Körbeplakátolták az igéreteikkel a várost
angyali arcu jelöltek. A kampánnyal dübörögnek
ígéret-cunamikban a hangzatosabb szlogenek. Most
választások előtt jön a képviselőhöz a költő.
Költő:
Mondd, önös érdekeiddel hogy hozod össze a közjót?
Képviselő:
Higgy nekem, én csak az emberekért szavazom meg a törvényt,
s értetek éjt nappallá téve gürizni nekem kell!
Sorsotokat jobbá, szebbé csakis én tehetem már...
Költő:
Méghogy hinni a képviselőnek? Mondd, ugye viccelsz?
Fals szavad illan, akárcsak az éjjeli lepke ha szellent.
Képviselő:
Higgy nekem, én, csakis én emelem meg a kis fizetésed!
Költő:
Nincsen-e jobb érv ennél? Más is igérte meg ezt már.
Képviselő:
Más hazudik. Csak az én szavaim tették hitelessé
tetteim ebben a honban az elmúlt évtizedekben...
Költő:
Méghogy az elmúlt évtizedek... Röhögök. Na ne ámíts!
Úgy véled, hogy nálad nem lelt még okosabbat
itt ez a vén Európa, talán amióta szivarját
égi mezőkön szívja a nagyformátumu Churchill?
Azt hiszed, egy klubban focizol David Cameronnal,
merkeli távlatokat látsz Merkelnél is ezerszer
jobban, s nagyszerűségeden ámul még Vlagyimír is?
Tudjuk mind: a te fajtádnak mindig hatalom kell.
Mondd csak, megvan-e még az a kincs, amiért porig égtél?
Képviselő:
Higgy nekem, én csak az emberekért, becsülettel...
Költő:
Létezik erkölcs, tisztesség, becsület? Ne nevettess!
Tudjuk mind, ami ment, amikor csak közbeszereztél...
Képviselőben nincs categoricus imperatívus.
Belső erkölcs nem motiválja a képviselőket.