Bizonyos érettség szükségeltetik ahhoz, hogy az ember megértsen egy testes, nehéz vörösbort. Kellő bölcsesség és élettapasztalat nélkül karcos, száraz és fanyar lehet az élmény, amit egy komoly, férfias bor jelenthet. Makacsul hallgat és nem tárja fel a maga mély mondanivalóját.
Azt hiszem, a bor szeretete bizonyos szempontból olyan, mint az irodalomé. Sok cserfes fehéret, bohókás félédes vöröset és huncut rozét meg kell inni ahhoz, hogy az eltelt idővel és a megtapasztalt borokkal együtt értékelni tudja az ember egy száraz bor tömör, hallgatag és mély gazdagságát.
Kellő érettség - hogy úgy mondjam: bölcsülés - nélkül ugyanígy nem tárja fel magát, nem nyílik meg a maga teljességében egy Márai-szöveg sem az olvasónak. Szentkuthy Miklós mondatai pedig elegendő mennyiségű élettapasztalat és olvasmányélmény nélkül talán túlontúl is tömörek és súlyosak. Sűrű és nehéz anyag az övé, mint egy néhány éves barrique cabernet sauvignon.
Talán Krúdy lehet a tokaji aszú vagy a kései szüretelésű sárgamuskotály: egyszerre édes és szomorú, egyszerre komoly és andalító. És ma már Márait is tudom, mert idővel megtapasztaltam: ő leginkább a furmint vagy a szürkebarát.
És menthetetlenül öregszem. És ahogy telik a makacs idő, néha már Szentkuthyt kóstolgatom. Nehéz, sűrű, de gazdag anyaggá érnek össze a mondatai: cabernet sauvignon ő, messze túl a merlot-n. És néha már érzem benne a fekete ribizli és a bogyós gyümölcsök ízeit. Olykor pedig már a cédrus és a dohány is felsejlik benne talán...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.